Kalotaszegi falukutató tábor – Magyarbikal 2018

Intézetünk és a Max Weber Alapítvány közös szervezésében 2018 július 9-16 között sor került egy újabb falukutató táborra, ezúttal egy kalotaszegi faluban, Magyarbikalon.  A résztvevő diákok a falu lakóinak életmódjával kapcsolatos kutatást végeztek, kiemelt figyelmet fordítva a mezőgazdaságnak a helyi gazdasági stratégiákban betöltött szerepére, a lakók vallási életére és szabadidős tevékenységeire, valamint az internethaszálat és a facebook közösségi életre gyakorolt hatására. E témákat kvantitatív és kvalitatív módszerekkel egyaránt vizsgálták, a kutatás menetét részben a program keretében megtervezve. A kutatói tevékenység mellett egy tanulmányi kirándulásra is sor került, amely során kalotaszegi településeket - Bánffuhunyadot, Kalotaszentkirályt, Magyargyerőmonostort, Zsobokot és Farnast - látogattunk meg, önormányzati vezetőkkel és menedzserekkel beszélgetve el a településfejlestési kezdeményezések sikereiről és kudarcairól.

A tábor keretében a gyűjtött adatok egy első feldolgozására és összefoglalására is sor került, melynek köszönhetően néhány általános következtetés már a tábor végén is levonható volt. Így megállapíthattuk,  hogy Magyarbikal lakossága a rendszerváltást követően is rohamos iramban csökkent, aminek következtében a helyi intézmények túlnyomó többsége már nem fenntartható. Az elvándorlási folyamat keretében a közösségi oldalak jelentősége megnőtt, a faluközösség maradó és eltávozó tagjait egy virtuális közösségbe egyaránt összefogó, integráló tényezővé vált. A mezőgazdaság veszített gazdasági jelentőségéből, a falubeliek többsége teljesen felhagyott a gazdálkodással, a falu termőföldjének jelentős része pedig falun kívüli vállalkozók használatába került. Az adatok részletes feldolgozására a jövő tanév folyamán, egy szeminárium keretében fog sor kerülni.

A tábor keretében bekapcsolódtunk egy Kalotaszeg jelenével és jövőjével foglalkozó kerekasztalbeszélgetésbe is, a bánffyhunyadon megszervezett Kalotaszegi Magyar Napok keretében. Az itt szerzett tapasztalatokra is alapozva, a jövőben további kalotaszegi kutatásokat is tervezünk, melyekre  egy térségi, azaz kalotaszegi fejlesztési stratégia kidolgozása is lehetővé válik. 



A tábor főtámogatója a Communitas Alapítvány volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése